
Fotó: Boda L. Gergely
Hétfői hatállyal kilépett a Jobbikból Szegedi Csanád, de valószínűleg nem adja vissza európai parlamenti képviselői mandátumát.
2012. július 30., 17:592012. július 30., 17:59
Erről a politikus nyilatkozott azt követően, hogy az ellenzéki párt országos elnöksége felszólította EP-beli mandátumának visszaadására. Szegedi azt mondta: EP-képviselői mandátumáról ha akarna, sem tudna lemondani, hiszen nyári szünet van az Európai Parlamentben; így csak ennek végeztével hozza meg döntését, de most úgy látja, „nagy az esélye” annak, hogy EP-képviselő marad és függetlenként folytatja tovább „Magyarország védelmének” képviseletét.
Szegedi Csanád hangsúlyozta: nem élt vissza uniós pénzekkel, semmilyen törvénytelenséget nem követetett el és ezt be is fogja bizonyítani. A Jobbik országos elnöksége hétfői ülésén ellenszavazat nélkül döntött úgy, hogy európai parlamenti képviselői mandátumának visszaadására szólítja fel Szegedit. Az ezt bejelentő Vona Gábor pártelnök hozzátette: az elnökség keddig vár választ; ha az EP-képviselő nem mond le megbízatásáról, akkor etikai vizsgálatot indítanak párttagságával kapcsolatban.
Vona hangsúlyozta, a döntésnek semmi köze nincsen Szegedi Csanád zsidó felmenőihez. Nem emiatt szólítják fel a lemondásra az EP-képviselőt, hanem mert a néhány hete nyilvánosságra került és a Jobbik elnökségének hétfői ülésén hitelesnek minősített hangfelvételen „Szegedi Csanád uniós pénzeket ajánlott fel az elítélt és többször is a nyomozó hatóságok látókörébe került” Ambrus Zoltánnak, aki zsidó származásával zsarolta őt.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
szóljon hozzá!