Szocialista meakulpázás Kolozsváron

Szocialista meakulpázás Kolozsváron

Új alapokra kívánja helyezni a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáját a Magyar Szocialista Párt, amely szerdán „történelmi jelentőségűnek” nevezett elnökségi ülést tartott Kolozsváron. Mesterházy Attila pártelnök elnézést kért azoktól a határon túli magyaroktól, akiket alakulata megsértett a 2004. december 5-i népszavazáskor a kettős állampolgárságot elutasító álláspontjával. A kincses városban kora este rendezett fórumon mintegy félszáz tiltakozó állta el az MSZP-s politikusok útját.

2013. január 16., 20:292013. január 16., 20:29

Botránnyal kezdődött szerdán Kolozsváron a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kihelyezett elnökségi ülését követő nyilvános fórum, amelynek helyszínén az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a CFR labdarúgócsapat magyar szurkolótáborának tagjai fogadták a 2010-ben ellenzékbe szorult párt vezetőségét. A Minerva-házba meghirdetett, nemzetpolitikai tárgyú Mesterházy-előadás kezdetén mintegy félszázan próbálták megakadályozni, hogy az alakulat elnöksége bejusson az épületbe. A szocialisták külhoni magyarsággal kapcsolatos politikája, valamint kolozsvári jelenléte ellen tiltakozók „mocskos gazembereknek, nemzetárulóknak” nevezték az MSZP vezetőit, ugyanakkor többek között „Nem bocsátunk meg 2004. december 5-ért, nem felejtünk”, „Ne mosdassuk a nemzetárulókat” feliratokat mutattak fel. A magyarországi politikusoknak végül csak rendőri kísérettel sikerült bejutniuk a fórumnak otthont adó épület szárazkapuján, miközben a tiltakozókat már nem engedték be a rendezvényre: a román rendőrök kizárólag azok számára biztosított bejárást, akikre az RMDSZ-es szervezők rámutattak.

Az EMI közleményében az arcátlanság netovábbjának nevezte, hogy az elmúlt nyolc-tíz év miatt semmiféle megbánást nem tanúsítva az MSZP elnöke a nemzetpolitikáról kíván előadást tartani Erdély fővárosában. A szervezet felszólította Mesterházyt és házigazdáját, Markó Béla volt RMDSZ-elnököt: előadásukkal „ne szennyezzék az erdélyi közéletet”.

A fórum előtt Mesterházy sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az MSZP szemléletváltást kíván végrehajtani a külhoni magyarsággal kapcsolatos politikáján. Elismerte, hogy a nemzetpolitika sem a szocialista kormányok, sem az MSZP politikájában nem kapott kellő hangsúlyt, ezért jogosan kritizálták a baloldalt Magyarországon és a határon túl. „2004. december 5-én az MSZP egy rossz politikai kérdésre rossz választ adott, kárt okozva ezzel a magyar–magyar kapcsolatoknak és olyan érzést keltve, amely joggal sértette a határon túl élő honfitársainkat. Ez téves politikai döntés volt, amiért elnézést szeretnék kérni mindenkitől, akit ezzel megsértettünk” – jelentette ki Mesterházy. Hozzátette: nem véletlenül került az MSZP kihelyezett elnökségi ülése a kincses városba: a magyarság kulturális központjaként számon tartott Kolozsvár szerinte önmagában is szimbolizálja az esemény „történelmi jelentőségét”.

Az ülésen elfogadott, egyelőre nem nyilvános nemzetstratégiai programból Mesterházy azt emelte ki, hogy pártja nem fogja a határon túli régiókba „exportálni” a magyarországi belpolitikai vitákat, az egyenlőség elvét akarja érvényesíteni a határon túli magyarság legitimen választott képviselőivel, szervezeteivel, a be nem avatkozás elvét követve pedig nem kíván belefolyni a határon túli magyarok életét alapvetően meghatározó országok belpolitikai viszonyaiba.

A célok között a külhoni magyarság törekvéseinek támogatását, a szülőföldön való boldogulás segítését említette, emellett közölte azt is, hogy hosszú távú stratégiát kívánnak kidolgozni egy tíz évre szóló Kárpát-medencei fejlesztési program elkészítésének céljával. Kérdésre válaszolva Mesterházy cáfolta, hogy az MSZP a 2014-es magyarországi választásokra tekintettel próbál közeledni a határon túliakhoz. „Nagy a lemaradásunk, sokat kell tennünk azért, hogy elnyerjük a magyarok bizalmát. De realisták vagyunk, és nem gondoljuk, hogy hirtelen tömegesen fognak ránk szavazni a külhoni magyarok” – jelentette ki.

Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerdán Strasbourgból ítélte el, hogy a Markó vezette Kós Károly Alapítvány meghívására Mesterházy előadást tarthat Kolozsváron. „Markó Bélának szíve joga azt meghívnia, akit akar, azzal barátkoznia, akivel akar. Az ellen viszont határozottan fel kell emelnünk a szavunkat, hogy az erdélyi magyar nemzeti értéknek – valóságos transzszilván hungarikumnak – számító Kós Károly megszentelt nevét és művét bárki is a meghívott nemzetietlen politikusokkal (...) kompromittálja. Az erdélyi reformátusok részéről külön is visszautasítom, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület egykori főgondnokának nevét ilyetén konjunkturális kultúrpolitikai célokra használják fel” – írta nyilatkozatában az EMNT elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 29., péntek

Az üzletek kötelesek lesznek visszavenni a csomagolóanyagot, ha a visszaváltó automata nem működik

Kötelezni fogják az üzleteket, hogy a visszaváltó automata meghibásodása esetén vegyék át az italcsomagolást, és fizessék ki a vásárlónak az 50 banis betétdíjat – nyilatkozta pénteken a környezetvédelmi miniszter.

Az üzletek kötelesek lesznek visszavenni a csomagolóanyagot, ha a visszaváltó automata nem működik
2024. március 29., péntek

Péntek estig kitart a szeles időjárás

Heves szélre figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat 15 megyére.

Péntek estig kitart a szeles időjárás
Péntek estig kitart a szeles időjárás
2024. március 29., péntek

Péntek estig kitart a szeles időjárás

2024. március 29., péntek

Majdnem 14 százalékkal magasabb volt tavaly az átlagnyugdíj értéke, mint az azt megelőző évben

Tavaly az előző évhez képest 13,9 százalékkal 2113 lejre nőtt az átlagnyugdíj Romániában – tájékoztatott pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Majdnem 14 százalékkal magasabb volt tavaly az átlagnyugdíj értéke, mint az azt megelőző évben
2024. március 28., csütörtök

Fizetéslevonással és vizsgálati eltiltással büntették az újszülötteket összecserélő asszisztensnőt

Három hónapig tartó tíz százalékos fizetéslevonással büntették a ploieşti-i Sürgősségi Megyei Kórháznak azt az asszisztensnőjét, aki februárban elcserélt két újszülöttet a szülészeti és nőgyógyászati osztályon.

Fizetéslevonással és vizsgálati eltiltással büntették az újszülötteket összecserélő asszisztensnőt
2024. március 28., csütörtök

Júniusig még nem jár bírság az elektronikus számlák feltöltésének elmulasztása miatt

A kormány csütörtöki ülésén sürgősségi rendelettel hosszabbította meg május 31-ig azt az időszakot, amely alatt mentesülnek a szankciók alól az elektronikus számlák feltöltésének ötnapos határidejét túllépő adófizetők.

Júniusig még nem jár bírság az elektronikus számlák feltöltésének elmulasztása miatt
2024. március 27., szerda

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Április 11-én kezdődik az iskolába való beiratkozás első szakasza. Az RMDSZ összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban, hogy minden magyar szülőhöz eljusson az anyanyelvi oktatás fontossága.

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell
2024. március 27., szerda

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél

Szaharai port tartalmazó levegőtömeg érkezik Románia területe fölé. A porkoncentráció az ország délnyugati, déli és keleti régióiban magasabb – közölte szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Ha mostanában mosott kocsit, akkor most bosszankodhat – szaharai port fúj hozzánk a szél
2024. március 26., kedd

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról

A külügyminisztérium részletes tájékoztatást tett közzé honlapján a külföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgárok választójogának gyakorlásáról az idei európai parlamenti választásokon.

Ezeket kell tudni a külföldi választókerületekben történő szavazásról
2024. március 26., kedd

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén

A parlament együttes ülése kedden formálisan is tudomásul vette Klaus Iohannis államfő tájékoztatását külföldi katonák és hadfelszerelések Romániába érkezéséről, valamint a nemzetközi békemissziókban szerepet vállaló román kontingensek keretszámáról.

Ukrajnának szánt, hadi eszközöket tartalmazó finn szállítmány haladhat át az ország területén
2024. március 25., hétfő

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában

Nem szabhatja meg az állam az embereknek, hogy mikor mehetnek vásárolni – vélekedett hétfőn hétvégi boltzárról a mezőgazdasági miniszter, aki szerint egy tanulmány alapján hoz majd erről döntést a koalíció.

Bár ötletként felmerült, nem valószínű, hogy életbe tudják léptetni a hétvégi boltbezárást Romániában
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!