
Tőkés László (fotó) volt református püspök, EP-képviselő szerdán újfent felszólította Nagy Sándor nagykárolyi esperest és Varga Attila egyházkerületi főgondnokot, hogy mondjanak le szerinte törvénytelenül megszerzett egyházi tisztségeikről. Az RMDSZ Szatmár megyei tanácsosaként is tevékenykedő Nagy Sándor tagadja, hogy a Szekuritáté alkalmazásában állt volna, és nem hajlandó lemondani.
2012. április 25., 20:202012. április 25., 20:20
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerdai állásfoglalásában megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy az RMDSZ Szatmár megyei szervezete befutó helyen ismét megyei tanácsosi tisztségre jelölte Nagy Sándort. Tőkés szerint ezáltal az RMDSZ olyan személyt állítana a szatmári magyarság élére, akit a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesének is törvénytelen módon választottak meg. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke egy nappal korábban is lemondásra szólította a nagykárolyi esperest, mivel együttműködött a volt román politikai rendőrséggel, a Szekuritátéval.
A Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009-ben megállapította, hogy Nagy Sándort Moldovan Ilie fedőnévvel szervezték be 1985-ben a politikai rendőrség besúgói közé. Az átvilágítók azonban nem találtak a fedőnéven jegyzett besúgói jelentéseket, ezekre csupán a tartótiszt beszámolói utalnak. A tartótiszt egyik beszámolójában 15, egy későbbiben további 14, egy harmadikban pedig újabb 19 besúgói jelentésről tesz említést. A CNSAS arra a következtetésre jutott, hogy az irattárban megtalált dokumentumok alapján Nagy Sándor nem minősíthető a titkosszolgálat besúgójának.
Az egyházi átvilágító bizottság a tartótisztek jelentéseiből arra is következtetett, hogy Nagy Sándor két alkalommal pénzt kapott az információszolgáltatásért. Az érintett az egyházi átvilágítás során tagadta, hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel, kijelentette, ő legfeljebb csak rábólintott a kihallgatásokon elhangzott állításokra. Az egyházi vizsgálat nyomán az Egyházkerületi Elnökség írásos intésben részesítette Nagy Sándort, és „az Egyházkerületi Közgyűlés előtt megtartott nyilvános bűnvallásra szólította fel”.
Szerdán kibocsátott, Tőkés Lászlónak címzett válaszában Nagy Sándor először is leszögezi: szerinte a volt egyházfő „semminemű törvényes és erkölcsi jogosultsággal nem rendelkezik egy ilyen felszólítás megfogalmazására”. „Az általam betöltött egyházi tisztség, a jelenleg érvényben lévő kánon szerint is, teljesen törvényes, ellenkező esetben lehetetlen lenne ezt gyakorolnom. Engem az Egyházmegyei Közgyűlés választott meg, ezt jóváhagyta az Egyházkerületi Közgyűlés is, sőt, az általad is kijelölt Átvilágító Bizottság engedélyezte a jelölölésemet. Hivatalosan a kánon szerint működő valamennyi egyházi fórum elismerte ezt” – jelentette ki Nagy Sándor, a CNSAS-határozatára hivatkozva leszögezve: „nem voltam a hírhedt szekuritáté alkalmazásában”.
Tőkés László szerint egyébként törvénytelen volt Varga Attila RMDSZ-es parlamenti képviselőnek királyhágómelléki református főgondnokká való megválasztása is. „Nevezett képviselőt – egyházi szabályaink szerint – 2010-ben mégcsak jelölni sem lett volna szabad erre a tisztségre, hiszen 2003 februárjában törvénysértő módon hagyta cserben egyházát, amikor is a szatmárnémeti Egyházkerületi Közgyűlés erdélyi autonómiánk melletti állásfoglalását követően lemondott jogtanácsosi tisztjéről” – emlékeztet az EP-képviselő.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!