A magyar és a szerb köztársasági elnök megállapodott abban, hogy közösen fog fejet hajtani a jövő évben az 1944-45-ös titói megtorlások vajdasági áldozatai emléke előtt.
2012. november 13., 17:312012. november 13., 17:31
2012. november 13., 18:392012. november 13., 18:39
Áder János a két államfő keddi budapesti megbeszélésén felajánlotta Tomislav Nikolicnak, hogy ezt követően egy másik helyszínen méltó módon megemlékezhetnek az 1942-es újvidéki „hideg napok” áldozatairól is. Áder János történelminek minősítette a megállapodást, tekintettel arra, hogy a két ország történelmében ez egy nyitott kérdés, amelyet le kell zárni. Úgy vélte: ha a két eseményre sor kerül, azzal régi vágyuk teljesül a Szerbiában élő szerbeknek és magyaroknak, lezárható lesz a történelemnek ez a fejezete, és a történészekre maradna annak a tisztázása, hogy mi történt azokban az időkben. Az 1942-es újvidéki razziák során, az úgynevezett „hideg napok” idején horthysta csendőrök több mint háromezer szerbet és zsidót végeztek ki, és két évre rá a titói hatalom megtorlásai során egyes becslések szerint tízszer ennyi magyar halt meg a Délvidéken.
„Fejet hajtunk mindenki előtt, elítéljük a népünkből azokat, akik bűntényeket követtek el, a gyerekeink számára pedig megnyitjuk a lehetőséget, hogy új életet éljenek” – hangoztatta Tomislav Nikolic, hangsúlyozva, hogy a politikai vezetőknek a nyitott kérdéseket rendezniük kell, mert ezzel tartoznak saját népüknek. Áder János közölte: Magyarország ezentúl is támogatni fogja, hogy Szerbia mihamarabb az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon, és kész megosztani integrációs tapasztalatait. Nikolic szerint Szerbiának erre szüksége van. A szerb elnök hangsúlyozta, országa a májusi választások után úgy határozott, hogy nyitott lesz a „barátaihoz”, előveszi és megoldja „a szőnyeg alá söpört problémákat”. Felhívta a figyelmét arra, hogy a Magyarországon élő szerbek és a Szerbiában élő magyarok „csodás kapcsolatot” jelentenek a két ország között. Nikolic közölte, a budapesti megbeszélésen szó volt az úgynevezett „temerini fiúkról” is, akiket súlyos börtönbüntetésre ítéltek egy szerb férfi kegyetlen bántalmazása miatt. Az elítéltek amnesztiával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva annyit mondott, hogy hamarosan tájékoztatják a nyilvánosságot a részletekről.
Az Európai Unió hatóságai 2024-ben 112 millió hamisított árucikket koboztak el, amelyek becsült kiskereskedelmi értéke elérte a 3,8 milliárd eurót – közölte szerdán az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO).
A Fülöp-szigetek központi Cebu tartományában kedden este bekövetkezett 6,9-es magnitúdójú földrengés halálos áldozatainak száma elérte a 69-et, és több mint 150 sérültről érkeztek jelentések.
Megőrizte parlamenti többségét a Moldovai Köztársaságban vasárnap tartott parlamenti választásokon a Maria Sandu elnök által vezetett és az Európai Unió által is támogatott Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS).
A drónok elleni védelmi intézkedéseket igénylő objektumok listájának összeállítása szerepelt többek között a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésének napirendjén – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Több mint 4,4 kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy román kisbuszban, amelyet az M7-es autópályán ellenőriztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
Donald Trump szerint Ukrajna – az Európai Unió és a NATO támogatásával – képes lehet teljesen visszanyerni az Oroszország által elfoglalt területeit – az amerikai elnök erről közösségi oldalán fejtette ki a véleményét kedden.
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb filmcsillaga – közölte ügynöke az AFP francia hírügynökséggel.
A NATO elítéli az észt légtér orosz megsértését, a katonai szövetség válasza Oroszország meggondolatlan cselekedeteire erőteljes lesz – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben kedden.
Életének kilencvenhatodik évében, vasárnap elhunyt Sajdik Ferenc Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett grafikusművész, karikaturista – közölte honlapján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hétfőn.
Charlie Kirk neve örökké élni fog a legnagyobb amerikai patrióták krónikáiban – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az amerikai konzervatív aktivista vasárnap tartott gyászszertartásán a glandale-i State Farm stadionban, Arizonában.
szóljon hozzá!