Újabb táblaháború Kolozsváron

Mindössze néhány órát maradhatott a helyén szerdán Kolozsvár nyugati bejáratánál az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által kihelyezett, a kincses város nevét és az Isten hozta feliratot románul, magyarul, cigányul és németül tartalmazó óriáspannó.

2012. május 30., 18:002012. május 30., 18:00

A hirdetőtábla eltávolítását a megyeszékhellyel határos Szászfenes polgármesteri hivatala rendelte el, holott az EMNP vállalkozók adományából bérelte ki a felületet. Az óriáspannón Kolozsvár neve szerepelt románul, magyarul és németül, mellette a város történelmi címere, és az Isten hozta felirat románul, magyarul, cigányul és németül. A pannó alsó felében az EMNP jelét tüntették fel.

Gergely Balázs, az EMNP alelnöke, a párt kolozsvári polgármesterjelöltje a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: azt a többnyelvű táblát szerették volna ekképpen pótolni, amelynek kihelyezéséről 2002-ben döntött a városi tanács, és amely azóta sem került ki a város bejárataihoz. Gergely közölte, a következő napokban Kolozsvár többi bejáratához is hasonló táblákat helyeznek el. Hozzátette, kereskedelmi reklámfelületet béreltek a felirat számára, amelynek költségeihez cégek és személyek nyújtottak támogatást.

„Szégyennek tartjuk, hogy fizetnünk kell olyan valamiért, ami megilletne bennünket\" – jelentette ki Gergely Balázs. Hozzátette, addig folytatják az akciót, amíg a táblaügy meg nem oldódik. Hozzátette, a választási kampány lejártával várhatóan a városhoz közelebb tudnak pannót bérelni. Azt is elmondta, fontosabbnak tartották, hogy az EMNP jelöltjeit bemutató óriásplakátok helyett e felirat számára béreljék a reklámfelületet.

Gergely Balázs elmondta, azt tervezik, hogy mozgalmat hoznak létre a többnyelvű kolozsvári feliratozás érdekében. A választások után kihelyezendő feliraton már nem fog szerepelni a párt logója, helyette a támogató cégek logói kerülnek a tábla aljára. Mint ismeretes, a közigazgatási törvény azokon a településeken teszi kötelezővé a kisebbségek nyelvén történő feliratozást, amelyekben valamely kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot. Kolozsvár lakosságának 2002-ben 18,86 százaléka, 2011-ben 15,97 százaléka vallotta magát magyarnak. A 2002-ben hozott tanácsi határozatra hivatkozva 2011 májusában az RMDSZ helyi politikusai helyeztek ki ötnyelvű (román-magyar-német-angol-francia) köszöntő táblákat a város bejáratainál, a táblákat azonban egy nappal később ismeretlenek ugyancsak eltávolították.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

2025. október 28., kedd

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek

Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.

Minden jegy elkelt a magyar–ír vébéselejtezőre, székelyföldi szurkolók is sorra kerültek
Hirdetés
2025. október 28., kedd

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van

Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.

Kisrepülőgép zuhant le Kenyában, nyolc magyar állampolgár is az áldozatok között van
2025. október 27., hétfő

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában

Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.

Szexuális bűncselekményekért összesen 74 év börtönre ítélték egy román bűnbanda tagjait Skóciában
2025. október 26., vasárnap

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt

Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.

Az európai ország, ahol két miniszter is lemondott azonnal egy gyilkossági ügy miatt
Hirdetés