
Minden irányból támadják a borravaló megadóztatását elrendelő jogszabályt – az érintettek szerint esély sincs arra, hogy bejöjjenek a kormány számításai, miszerint jövőre 300 millió lej folyna be a borravaló 16 százalékos jövedelemadójából az államkasszába, ugyanakkor az elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy mivel a Ponta-kabinet nem jelölt meg felső küszöböt a borravalóra, megvetette az adócsalás melegágyát.
2015. május 14., 20:542015. május 14., 20:54
Dragoş Petrescu, a Romániai Vendéglők Egyesületének elnöke – aki egyben a City Grill csoport tulajdonosa – elmondta, a vendéglátóipar éves forgalma 1,5 milliárd lej körül alakul, miközben a borravaló alig éri el az összeg 5-6 százalékát, így kizárt a 300 millió lejes adóbevétel. Még szkeptikusabban nyilatkozott Adrian Vasilescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) stratégiai tanácsadója. „Kétlem, hogy ebből nyeresége lenne a büdzsének” – fogalmazott, hozzátéve, a borravaló megadózásáról szóló jogszabály nagyon hézagos.
A főbb problémák közül az Adevărulfinanciar.ro elemzése azt emeli ki, hogy a borravaló összegét külön nyugtán kell feltüntetni, így az ügyfélnek fizetés után újabb pénztárszalagra kell várnia. Ugyanakkor az is gondot okoz, hogy házhoz szállítás esetén egyszerűen lehetetlen nyugtát adni a borravalóra, aki nagyon ragaszkodik ehhez, annak el kell mennie a vállalkozás székhelyére.
Hideg pizza 65 lejért
Az intézkedés visszásságát nagyon jól illusztrálja egyébként Sebastian Lăzăroiu volt államfői tanácsadó esete, aki a Facebook közösségi portálon számolt be arról, hogy ha valaki nagyon akar nyugtát a borravalóról, miken kell átmennie. Mint ironikus kis bejegyzéséből kiderül, pizzát rendelt, azt ígérték, 40 perc múlva érkezik. 50 perc múlva meg is érkezett a futár, aki megkapta a 25 lejt, ami a pizza ára, s Lăzăroiu 5 lej borravalóval is megtoldotta az összeget.
„Nyugtát kell adnod nekem erre az 5 lejre, a pénzügyminiszter pedig azt mondja, be kell jönnöm veled ezért a céghez” – mondta. Miután kiderült, hogy a futár nem tudja magával vinni, mivel robogóval közlekedik, Lăzăroiu taxiba szállt. A fuvardíj 8 lej volt, hagyott 2 lej borravalót, amire szintén kérte a nyugtát. A taxis természetesen nem tudott pénztárszalagot adni erre, ezért a volt államfői tanácsos megkérte, hogy várja meg.
Bement a pizzázóba, elvette az 5 lejes borravalóról szóló nyugtát – amiből, mint felhívja a figyelmet, 80 banival gazdagszik az államkassza –, majd a taxiscég székhelyére vitette magát, hogy ott is elvehesse a pénztárszalagot, majd szintén taxival ment haza. Az út összesen 35 lejbe került. „Két óra telt el azóta, hogy megrendeltem a pizzát. Hazaérek, s megeszek egy 65 lejes, hideg pizzát” – ironizált Sebastian Lăzăroiu.
Az adócsalás potenciális melegágya
Sokan eközben azt nevezik a jogszabály legnagyobb hiányosságának, hogy semmiképp sem próbálta szabályozni, hogy a nyugta értékének mekkora hányadát teheti ki a borravaló, emiatt pedig más jellegű csalásokat lehet kifehéríteni, hiszen a feketepénzeket bármekkora összegben be lehet borravalóként vezetni a költségvetésbe.
„Lehetnek olyan vendéglők, amelyek a bevételek 90 százalékát borravalóként tüntetik fel. Hogy lehet majd bebizonyítani, hogy azok az összegek nem akként folytak be?” – teszi fel a költői kérdést Constantin Sebeşanu, a romániai vendéglátók munkáltatói szövetségének (HORA) elnöke is. Ilyen körülmények között a jogszabálynak ellentétes hatása is lehet, s ahelyett, hogy nőnének a költségvetés bevételei, további összegek eshetnek ki.
A Capital gazdasági és üzleti hetilap szerint a vonatkozó rendelkezés azt sem tisztázza rendesen, hogy amennyiben a munkáltató úgy dönt, hogy megtartja a cég bevételeként a borravalóként befolyó összegeket, akkor kell-e ezek után általános forgalmi adót (áfa/TVA) fizetnie. A jogszabály ugyanis azt előírja, hogy ha visszaosztja a munkavállalóknak, akkor az összegek nem áfakötelesek, így arra lehet következtetni, hogy ellenkező esetben igen. A szakemberek szerint a kormánynak módosítania kell még a rendelkezést, hogy tisztázza ezt a hiányosságot.
Constantin Sebeşanu egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy mennyi időt és erőforrást felemészt feleslegesen azoknak a nyilvántartásoknak a vezetése, amelyekbe fel kell írni, hogy a dolgozók mennyi pénzzel érkeznek be dolgozni. „Ahelyett, hogy a szolgáltatások minőségével foglalkoznánk, nyomtatványokat töltünk ki” – jegyezte meg a szakember.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!