
Fotó: Szigeti Vajk István
– FRISSÍTVE – Egy nyerges vontató és egy Renault Clio típusú személygépjármű ütközött össze péntek délután Csíkdelne közelében. A személyautó sofőrje nem élte túl az ütközést.
2015. március 06., 15:382015. március 06., 15:38
2015. március 06., 19:312015. március 06., 19:31
A Csíkszereda és Szépvíz között, a 12-es jelzésű országúton 13 óra 30 perckor bekövetkezett baleset során a Csíkszereda felé tartó 65 éves csíkszeredai D.T. elveszítette uralmát járműve fölött, és átsodródott a szemközti sávra, ahol frontálisan ütközött a szemből érkező nyerges vontatóval, amit a 42 éves gyimesfelsőloki L.B. vezetett. A Renault sofőrje a helyszínen életét veszítette – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: az ütközés erejétől mindkét jármű az útmenti árokba csúszott.
Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indítanak eljárást – tájékoztatott a szóvivő.
A baleset helyszínére a rendőrség mellett a rohammentő-szolgálat és a tűzoltóság egységei is kivonultak.
A balesetet követően, a helyszínelés idejére elterelték a forgalmat a csíkpálfalvi letérő irányába, mivel kétsávos útlezárást rendeltek el, emiatt a baleset után nem sokkal kocsisor alakult ki az érintett útszakaszon.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!