A Szilos Vadásztársulat egyik tagja lőtte ki hétfőn azt a medvét, amely több mint egy hete két férfit sebzett meg az alcsíki határban.
2014. október 14., 18:192014. október 14., 18:19
Mint Hadnagy Lehel, a vadásztársulat igazgatója elmondta, egy hétig minden este figyelték a Csíkszentgyörgy és Mindszent közötti területen a vadat, amíg sikerült a támadás szemtanúinak beszámolói alapján azonosítani.
Hozzátette, egy 4–5 éves, kisebb termetű, mintegy 150 kilogrammos nőstényről van szó, amelyet a támadáskor már kifejlett, 1,5–2 éves bocsok is kísértek, ezeket a kilövéskor nem látták.
A vadásztársulatnak két medve kilövésére volt engedélye, ezek közül egyiket most felhasználták – tudtuk meg.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerint a székely és magyar zászlók használatáért vívott harc közös, az FK Csíkszeredát megbírságoló csendőrök pedig hatósági túlkapást követtek el, amelyről a belügyminisztert is tájékoztatta.
Mínusz 9,7 Celsius-fokot mértek keddre virradóan a csíkszeredai meteorológiai állomáson. Ilyen alacsony hőmérséklet még nem volt október 21-én a feljegyzések óta.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Mivel az FK Csíkszereda most azért részesült pénzbírságban, mert székely és magyar zászlók voltak a hazai szurkolótábornál egy hazai mérkőzésen, a klubelnök szerint tisztázni kellene, hogy ezek a jelképek tiltottak Romániában, vagy sem.
Heves vitákat váltott ki Csíkszeredában az új szabályozás, amely megtiltja a kaukázusi, kangál és közép-ázsiai juhászkutyák használatát a nyájak őrzésében. Korodi Attila polgármester közösségi oldalán világított rá a döntéshez vezető szabályszegésekre.
Megegyezés született arról, hogy Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél körforgalmat alakítanak ki. Egy ideig csak műanyag elemek lesznek kihelyezve, a változtatást később véglegesítik.
Ingyen buszbérletet igényelhetnek a 3000 lejnél kevesebb nyugdíjjal rendelkezők és a nagycsaládos kártyát birtokló családosok, illetve egyszülősök a csíkszeredai tömegközlekedésre.
Ellenőrzéseket és a fertőzés terjedésének megakadályozását célzó elsődleges teendőket is elvégezte az állategészségügy a csíkcsekefalvi gazdaságban. A tulajdonos nem számíthat kártérítésre a sertéspestis megjelenése következtében keletkezett kárra.
A kórokozót egy csíkcsekefalvi gazdaságban elpusztult állatból vett mintában mutatta ki a laborvizsgálat. A sertéspestis megjelenése miatti hatósági óvintézkedések lényegében az alcsíki térség jelentős részét érintik.
Idén is életre hívják Szépvíz egyik legnépszerűbb őszi rendezvényét, a Káposztavágás és -vásárt, amely immár a 18-ik alkalommal várja a látogatókat, október 18-án.
szóljon hozzá!