A székelység történetét bemutató, tavaly megjelent történelemkönyvvel, a székely zászló történetével, székely szimbólumokkal ismerkedett a központi román sajtó képviselőinek egy csoportja péntek este Csíkszeredában.
2013. február 09., 08:442013. február 09., 08:44
2013. február 10., 14:452013. február 10., 14:45
Egyfajta székely történelemóra zajlott a csíkszeredai Gambrinus Csárdában tartott találkozón, főleg azért, mert jelen voltak Pál Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály és Mihály János történészek, akik nemcsak az alternatív tankönyv elkészültéről, hanem a székelység történetéről is beszéltek.
A román újságírókat a megyei önkormányzat hívta meg Hargita megyébe, a látogatás egyik célja a Csicsóban megrendezett megyei farsangtemetés volt, de nem várt aktualitást adott a székely jelképek tanulmányozásának a székely zászló körül a napokban kialakult hangulatkeltés – mondta házigazdaként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Pál Antal Sándor szerint az egységes székely azonosságtudat, akárcsak évszázadokkal ezelőtt, most is létezik, ezt a szimbólumrendszer használata is jelzi. Hozzátette, míg az évszázadok folyamán a román fejedelemségeken központi irányítás volt, addig Erdély területén a székelység mellett számos regionális, és helyi autonómiaforma működött. Hermann Gusztáv Mihály ezt példákkal illusztrálta. Hermann beszámolt arról is, hogy az alternatív tankönyv megjelenése után sok támadás érte a szerzőket, a székely radikálisok túl akadémikusnak, a románok túl radikálisnak tartják. „Mi a munkánkat elvégeztük, készül a román nyelvű fordítás is, amely nem azonos az interneten elérhető változattal, mert az sok hibát tartalmaz” – mondta a történész, megemlítve azt is, hogy az újabb kiadások még kiegészíthetők.
Az autonómiát és a függetlenedést összetévesztik, és nem igazán értik a románok – erősítette meg Pál Antal Sándor felvetését Sever Ioan Miu „Olahus”, a Maghiaromania blog szerkesztője, aki szerint kommunikációs zavar van, és nehéz értelmezni az olyan jelzéseket, amikor a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen azt kiabálták, hogy Vesszen Trianon!, vagy a találkozónak helyet adó csárdában a Nagymagyarországot ábrázoló térképeket. Dan Tapalagă, a Hotnews.ro szerzője úgy vélte, a jelenlegi politikai kontextus nem segít a közeledésben, mert Magyarországon is választások közelednek, ugyanakkor az RMDSZ korábban kormánytényező volt, most pedig nem az.
Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.
Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.
Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.
Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.
Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.
Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.
Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.
Négyen sérültek meg egy balesetben Csíkszentimre községben kedden este.
szóljon hozzá!