Codrin Munteanu prefektus nincs tisztába a Székelyföld, és ezen belül Háromszék gazdasági és jóléti helyzetével, summázta a kormánybiztos csütörtöki állításaira reagálva Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
2012. november 09., 19:462012. november 09., 19:46
A városvezető a prefektusnak a székely zászlós, csütörtöki tiltakozás kapcsán elhangzott egyik véleményére reagált, amely szerint a Székelyföld, illetve Kovászna megye egyike Románia legszegényebb régióinak, így nem érti mit akarnak az ilyen akciókkal. Antal Árpád az Országos Statisztikai Intézet két felmérésével illusztrálta, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye az egy főre eső nemzeti össztermék (GDP) szempontjából a középmezőnyben helyezkedik el. Tehát semmiképp a szegény régiók között. A polgármester ugyanakkor rámutatott, hogy Ilfov megye után csak a nagy urbánus központokat (Arad, Brassó, Konstanca, Kolozsvár, Temesvár) magukba foglaló megyék állnak jobban, mint a három székelyföldi.
A városvezető egy másik felmérést is ismertetett, amely a központi költségvetésből a megyéknek leosztott összegek alapján felállított sorrendet mutatja be. Ez utóbbi szerint világos, hogy a Kárpátokon túli megyék messze jelentősebb támogatásban részesültek, tehát a GDP-szerinti mutatók a leosztásnál valójában nem nyomnak a latba. Emellett az a véleménye, hogy azt is figyelembe kell venni, hogy a visszaosztásnál a megyék és a városok mire kapnak pénzt az államtól. Az elöljáró nem hiszi, hogy Háromszéken az lenne az elsődleges prioritás, hogy csendőrkaszárnyát építsenek, márpedig az állam legnagyobb beruházása megyében a több tízmillió eurós ingatlan volt az utóbbi években.
A fentiek tükrében Antal úgy véli, Codrin Munteanunak alaposabban utána kellene néznie, hogy miket állít, nem értvén a számokhoz, hiszen a több ezres tiltakozáson ő csak nyolcszázig tudott elszámolni. Ezek után kérdéses, hogy a gazdasági kérdésekhez mennyire ért. A polgármester hozzátette: nem állítja, hogy az életszínvonal kiemelkedően magas lenne a régióban, de a legszegényebbek közé sorolni elfogadhatatlan, ezért szívesen elküldené a kormányhivatal vezetőjét azokba a megyékbe, amelyek a statisztika szerint valóban a lista alján találhatóak.
Kovászna Megye Tanácsa társulási megállapodást kötött a csíkszeredai Via Mariae Egyesülettel az októberi soros tanácsülés keretében. Együttműködésük célja a Mária-út – Via Mariae – háromszéki szakaszának fejlesztése és népszerűsítése.
Az elmúlt időszak eseményeiről számolt be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az október 23-i tanácsülést követően. Összegzéséből kiderült: politikai szempontból nehéz, fejlesztés terén eredményes évet hagy maga mögött Háromszék.
Alig több mint egy tucat ember, főként volt politikai foglyok és hozzátartozóik gyűltek össze a sepsiszentgyörgyi városháza falán lévő Gloria Victis emléktáblánál az 1956-os forradalom leverése után elítélt háromszékiek emlékére.
Több mint háromezer fiatalnak segít megtalálni a helyét a társadalomban két uniós finanszírozású projekt keretében a Kovászna Megyei Munkaerőelhelyező Ügynökség.
Biciklisávon közlekedő elektromos rollerest sodorhatott el egy autós Sepsiszentgyörgy egyik utcájában csütörtökön reggel.
Tojásdobálás, hangoskodás, rongálás – a sepsiszentgyörgyi fiatalokra többnyire ilyen rendbontások miatt szoktak panaszt tenni a helyi rendőröknél. Szerencsére ritkán adódik erre a példa.
Fokozottan ellenőrzik a gyalogosokat Kovászna megyében az előttünk álló héten – olvasható a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Székelyek – Örökölt vonások címmel nyílik kiállítás október 21-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A több száz tárgyat felvonultató tárlat többet ad a sztereotípiáknál: megmutatja a székely kultúra sokszínűségét, dinamikáját.
Prihoda Judit festőművész, grafikus és Szigeti Edit természetfotós vadillusztrációiból készült kiállítással kezdődött meg pénteken az idei Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozata.
Pákéban Lajos és Julis már szinte családtag lett Szabóék portáján, mindketten „besegítenek” a tökök eladásába. A portán kirakott 42 féle tök színes látványa vonzza a vásárlókat, akik becsületkasszába fizethetik be a portéka árát.
szóljon hozzá!