
Fotó: Boda L. Gergely
Ismeretlen támadói azonosításához kér segítséget egy sepsiszentgyörgyi fiatal. Az áldozatot a megyeszékhely belvárosában „ütötték le” vasárnapra virradóra, majd a tettesek sietve továbbálltak.
2016. április 26., 14:062016. április 26., 14:06
„Barátnőmmel indultunk haza a városnapi programokról vasárnapra virradóra. A taxira várakoztunk a belvárosi református templom előtti buszmegállóban, az 1. december 1918. utcában” – kezdi történetét Morar Róbert, jelenleg Kolozsváron élő fiatal. „Amikor megérkezett az autó, át kellett mennünk az átjárón, az ugyanis a Nicolae Bălcescu utcában parkolt le. Az átjáró közepén két, fiatalnak tűnő srác gyanútlanul közelített felénk, s amikor egymás mellé értünk, egyikőjük minden előzetes figyelmeztetés nélkül teljes erejéből arcon ütött” – emlékszik vissza a bántalmazott, aki az ütés erejétől földre esett, s mire barátnőjének sikerült felsegítenie, a két fiatal eltűnt.
Megúsztam egy felhasadt szájjal és egy mozgó foggal – mondta az áldozat, aki az esetet a kolozsvári „knockout” játékot űző fiatal bokszolóéhoz hasonlítja. A „játék” Amerikából származik, lényege, hogy a célpontot egyetlen váratlan ütéssel leterítse a támadó.
Morar Róbert azért feltételezi, hogy hasonló történhetett, mivel ismerősei körében is akadt egy ehhez hasonló eset. „Ugyancsak egy lánnyal sétált haza az egyik barátom még decemberben, két srác közelítette meg őket, az egyik odament hozzá, kezet nyújtott, mintha ismerné őket. Az ismerősöm visszakozott, erre jött az ütés, majd sietősen továbbálltak” – meséli a másik esetet. „Nem az a célom, hogy ez a történet most rólam szóljon, azt szeretném, amennyiben valakik valóban hobbiból vagy játékból teszik ezt, akkor megállítsuk őket” – teszi hozzá.
Rendőrségi feljelentés sem Morar Róbert, sem barátja esetében nem történt. A fiatal ahhoz kér segítséget, amennyiben történt még hasonló incidens, azt jelezzék a sepsiszentgyörgyiek, hogy „ilyen alakok ne járkáljanak büntetlenül az utcákon”.
Ha van valaki, aki rendelkezik bármilyen információval ezzel vagy hasonló üggyel kapcsolatosan, segíthetne, hogy megszabadítsuk a várost ezektől az alakoktól. Egy egész várost érintő problémáról van szó, ezért van szükségem a sajtó segítségére – zárul a fiatal levele.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.
Negyedik emeleti tömbházlakásban csaptak fel a lángok, amelyek időközben egy másik apartmanra is átterjedtek Sepsiszentgyörgyön; a tűzoltás jelenleg is folyamatban van.
Megrongálódott több középfeszültségű hálózati elem a vasárnapi viharban Kovászna megyében, de hétfő délig minden hibát elhárítottak. Jelenleg minden fogyasztó áramellátása biztosított, áramszünet sehol sincs Háromszéken.
Komoly esély van rá, hogy év végére, illetve 2027 közepére két új fürdő- és szabadidőközponttal bővüljön Háromszék turisztikai kínálata. A kézdivásárhelyi uszodánál elkezdték a vezetékrendszer tesztelését, szeptemberben jöhet az átadás.
Naranccsárga jelzésű (másodfokú), azonnali viharriasztást adott ki több kézdiszéki településre szombat délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM)
Bár Csecsenföldet szerették volna mielőbb maguk mögött tudni, végül ott is sátoroztak egy éjszakát, és egyáltalán nem bánták meg. Kézdiszéki honfitársaink most éppen Kazahsztán végtelen sztyeppéin haladnak, hamarosan átlépik Ázsia kapuját.
szóljon hozzá!