Az Országos Audiovizuális Tanácshoz fordul Kovászna Megye Tanácsa az Antena3 hírtelevízió keddi, január 29-i, Mihai Gâdea vezette műsora kapcsán, melynek egyik szenvedő alanya pont a megyei közgyűlés elnöke volt.
2013. február 01., 18:252013. február 01., 18:25
A megyei önkormányzat csütörtöki ülésén az EMNP és az MPP képviselői fogalmazták meg a kérést, amelyet Kulcsár Terza József, a polgári frakció vezetője tolmácsolt, hogy a testület minden egyes frakciója legalább foglaljon állást a hírcsatorna esti műsorában elhangzott gyűlöletbeszéd ellen. Az önkormányzati képviselők szerint huszonhárom évvel a rendszerváltás után megengedhetetlen az a hangnem, amit a keddi műsorban elműveltek mind a műsor készítői, mind a meghívottak egy része.
Tamás Sándor, a testület elnöke a felvetés kapcsán rámutatott, hogy már kikérték az Országos Audiovizuális Tanácstól (CNA) a műsor másolatát, kielemzik, és eszerint indítanak eljárást a bukaresti tévéadó ellen.
Az említett adás során a csatorna munkatársai, valamint a meghívottak egy része – köztük Codrin Munteanu eddigi prefektus – olyan hangnemben estek neki Kovászna Megye Tanácsa elnökének – akit élőben bekapcsoltak a műsorba – a székelyföldi területi autonómia kapcsán, amely szakemberek szerint kimeríti a gyűlöletbeszéd és uszítás fogalmát. Az elhangzottak között szerepelt többek között a székely zászló rongynak minősítése, illetve a műsorvezető is több rendben ferdítésekkel próbálta fokozni a hangulatot.
A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.
Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.
Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.
Tűz ütött ki egy családi gazdaság csűrjében a Kovászna megyei Dobollón csütörtök hajnalban, nem sokkal 4 óra után. A lángokkal órákon át küzdöttek a tűzoltók.
szóljon hozzá!