Az MPP háromszéki vezetői szerint elítélendő azon elöljárók hozzáállása a székely szimbólumokhoz, akik a magyar politikai alakulatok és civil szervezetek felkérése ellenére évek óta nem hajlandók kitűzni a lobogót a polgármesteri hivatalok homlokzatára.
2013. január 30., 19:192013. január 30., 19:19
Sajnálatos tény, hogy közel tíz év telt el azóta, hogy a Székely Nemzeti Tanács szimbólumaink minél szélesebb körben történő terjesztését kezdeményezte, és jelenleg is sok elöljáró – politikai színezettől függetlenül – nem él a lehetőséggel, hogy legalább az önkormányzat épületére kifüggessze a székely lobogót – jelentette ki szerdán Bálint József, a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke. A politikus újságírói kérdésre reagálva tette megállapítását, magyarázatot próbálva adni arra a tényre, hogy a kezdeményezés óta eltelt időszakban Háromszéken összesen tíz városi és községi hivatalra került ki a székely zászló. Bálint szerint nemtörődömségről, hanyagságról, illetve a nemzeti hovatartozás fel nem vállalásáról tett és tesz tanúságot minden olyan polgármester, aki eddig nem élt ezzel a lehetőséggel. Ide sorolhatók az MPP egyes elöljárói is, akik annak ellenére, hogy a Székely Nagygyűlésen fogadalmat tettek ez irányba, végül mégsem tették meg a lépést.
Az alakulat sepsiszentgyörgyi vezetője szerint ennek a gesztusnak igen komoly eredménye lehetne középtávon, azaz ha minél több hivatal homlokzatán megjelenne a székely lobogó, akkor világossá válhatna, hogy a közakarat kifejezéséről van szó, és az ellenállás is csökkenne. Utóbbi ugyanis továbbra is igen erős, mostanra már csak román oldalról, ami igencsak lényeges, hiszen a közelmúltban többek között az RMDSZ háza tájékáról is komoly ellenállást tapasztaltak. Bálint ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az elmúlt hónapokban a szövetség elöljáróitól tapasztalt radikalizálódás nem csak átmeneti, és nem múlik el, amint újból a kormányzati „konchoz” kerül az RMDSZ.
Végül az elnök hozzátette, hogy alakulata továbbra is feltétel nélkül támogat minden, a székely szimbólumok védelmében indított kezdeményezést.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.
Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.
Fel szeretné újíttatni és a klímaváltozáshoz alkalmazkodóvá tenni az Erzsébet parkot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, amivel megcéloztak egy pályázati kiírást.
Rosszabb szezont zárt a sepsiszentgyörgyi strand, mint tavaly, úgy tűnik, az emberek tartalékolnak, spórolnak – tudtuk meg Bodor Lorándtól, a létesítményt üzemeltető Rekreatív Rt. igazgatójától.
szóljon hozzá!