Fotó: Mihály Csaba
Az esős idő ellenére is megtartották a közbiztonságért szervezett békés tüntetést Székelyudvarhelyen. A jelenlévők szerint fontos volna, hogy a szervezők felfedjék kilétüket, és irányítsák a későbbi hasonló megmozdulásokat.
2016. január 31., 18:362016. január 31., 18:36
2016. január 31., 19:012016. január 31., 19:01
Nagyjából hatvan ember vett részt azon a békés menetelésen, amelyet Szőke László, az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjének bántalmazása miatt, illetve a közbiztonságért szerveztek Székelyudvarhelyen. A részvevők a Bethlen-negyedi parknál gyülekeztek, onnan a rendőrség székhelye mellett elhaladva a Márton Áron térre mentek, ahol néhány másodpercre megálltak, majd a Sétatér felé vették az irányt. A békésen haladó tüntetőket a rendőrség és a csendőrség munkatársai kísérték, de egyesek a román titkosszolgálat embereit is látni vélték.
A Sétatérre érve tanácstalanul néztek egymásra a tüntetők, míg végül Bíró Edit, az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben megválasztott önkormányzati képviselő szólt a tömeghez. Kijelentette, mindenképp volt értelme annak, hogy – ha kevesen is, de – kinyilvánították: megálljt kell parancsolni az Udvarhelyen történő erőszakos bűncselekményeknek. „Egy kicsivel több komolyságot kérek attól, aki a menetelést szervezte. Vállalja fel, hogy ő az, aki a Facebookon megosztja ezeket az eseményeket. Jöjjön, álljon a menet élére és irányítson!” – jelentette ki Bíró. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy lesznek hasonló megmozdulások Udvarhelyen, hiszen „kell valamit tenni az erőszak ellen.”
„Mi kell tegyünk, mert látják sem a rendőrség, sem a polgármesteri hivatal nem képes erre” – fogalmazott. A részvevők helyeselték az elhangzottakat, ugyanakkor egyetértettek abban, hogy még így névtelenül is jobb, hogy megszervezték a menetelést, mintha semmi sem történt volna. Volt olyan, aki a fiatalságot hiányolta a rendezvényről. Mint mondta, elsősorban miattuk fontos, hogy megfelelő közbiztonság legyen, mivel főleg ők látogatják az éjszakai szórakozóhelyeket. A rendezvény végén a részvevők megfogták egymás kezét és együtt kiáltották a menetelés üzenetét: „a közbiztonságért.”
Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
szóljon hozzá!