
Balesetet okozott Székelyudvarhely Felsőboldogfalva felé vezető kijáratánál hétfő este egy autós, majd áldozatát cserben hagyva elhagyta a tett helyszínét. A rendőrség keresi.
2014. október 20., 21:372014. október 20., 21:37
2014. október 21., 12:532014. október 21., 12:53
A boldogfalvi 54 éves A. L. hétfő este 7 óra körül hazafelé tartott motorbiciklijén, amikor egy szabálytalanul közlekedő személyautóra lett figyelmes. Úgy tűnt, mintha az autó egyenetlenségeket kerülgetett volna az úttesten – nyilatkozta Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A motoros megpróbálta kikerülni az ő sávján szembejövő autót, de a sáncba került.
A szóvivő hozzátette, hogy a nyomok arra vallanak, hogy az autó visszapillantó tükre el is érte az áldozatot. Szemtanúk szerint az autós nem túl nagy távolságra megállt, kiszállt autójából, majd visszaült és eltűnt.
A motorost mentővel szállították kórházba, ahol zúzódásokkal, valamint kartöréssel kezelték. Egyelőre megfigyelés alatt tartják, de ha sérüléseinek nem lesznek következményei, valószínűleg nem fogják beutalni, közölte Filip. A rendőrség nyomozást indítottak a cserbenhagyó autós azonosítása érdekében.
A segesvári hivatásos tűzoltók szálltak ki vasárnap a Hargita megyei Újszékely községbe, ahonnan tűzesetet jelentettek.
Dolgoznak az Ilona-völgyében a 131A jelzésű megyei úton korábban nagyon leromlott állapotban lévő fahíd újjáépítésén. Hargita Megye Tanácsa abban bízik, hogy még idén megvalósul az új betonelemekből készült átkelő.
Szeptember 26-án, szombaton tartják az idei hitvalló napot a zeteváraljai Deság Resortban, ahol a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye szervezésében előadásokkal, istentisztelettel és közösségi programokkal várják az érdeklődőket.
Egy székelyudvarhelyi kerékpárlopás és egy székelykeresztúri lólopás miatt vettek őrizetbe két férfit a rendőrök: egyiküket mintegy 2000 lej értékű bicikli, míg másikukat egy körülbelül 10 ezer lej értékű ló eltulajdonításával gyanúsítják.
Szeptember 26-án, szombaton délelőtt 10 órakor rajtol el a 15. IPSE Városi Tömegfutás. A rendezvény idején több útszakaszt is lezárnak, így a szervezők a futókat és az autósokat egyaránt arra kérik, hogy időben készüljenek fel a forgalmi változásokra.
Hivatalosan is búcsút mondott Székelyudvarhely a kistermelői inkubátorháznak az önkormányzat csütörtöki ülésén, egy amatőr hiba miatt meghiúsult a művészeti iskola felújítása is. De vannak jó hírek is: két napelempark létrehozására pályázik a város.
Az utóbbi időben több székelyudvarhelyi kereszteződésben is csak sárgán villogó jelzőlámpákkal találkozhattak a közlekedők. A problémát a városháza szerint jelenleg is szakember javítja, és a tervek szerint csütörtökön teljesen helyreáll a rendszer.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
szóljon hozzá!