
Fotó: Pál Gábor
Mihály János történész tett eleget az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete felkérésének, és szerdán késő délután egy előadás keretében mutatta be a székely zászló történetét.
2013. március 07., 15:302013. március 07., 15:30
2013. március 07., 15:432013. március 07., 15:43
Székely szimbólumokról egy történész szemével címmel tartott előadást Mihály János, a Hargita Megyei Forrásközpont munkatársa szerdán délután Székelyudvarhelyen. A székely zászlóval kapcsolatos „botrány” apropóján kérte fel az EMNT, hogy tisztázzon néhány dolgot. Több mint harmincan jelentek meg a Művelődési Ház koncerttermében.
Előadásában a történész előbb a székely szimbólumokat mutatta be. Ismertette, hogy a nap és a fogyó hold szinte mindenhol (címereken, pecséteken és zászlókon) megjelenik a székelyek történelmében. Mint elmondta, nem voltak egységesek a székely városok és nemesi családok által használt szimbólumok: színben, alakban és méretben is különböztek. Kitért arra is, hogy kétféle székely zászló terjedt el az utóbbi években, azonban a piros és fekete alapon megjelenő nap és hold típusú zászló a múlt században jelent meg, nem igazán lehet annál régebben efféle zászlóval találkozni. Ezzel szemben az égszínkék alapú, aranyszínű csíkkal elválasztott mezőn megjelenő ezüst színű fogyó hold és arany színű nap visszavezethető egészen a középkorig, amikor is mindenféle címeren és zászlón az égszínkék színt használták.
Mihály János ugyanakkor kitért arra is, hogy a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott zászló – amely miatt jelenleg is folyik a cirkusz Romániában – majdnem helyes, véleménye szerint a nyolc ágú napot nem két, hanem csak az egyik ágára kellene állítani.
Súlyosan megsérült egy 41 éves robogós szombaton Székelyudvarhely közelében, kórházba szállították.
Több mint kétszáz részvevővel rajtolt el pénteken Székelyudvarhelyen a 10. Digitális Székelyföld Konferencia, amelynek egyik központi témája a mesterséges intelligencia (MI). Az eseményen Magyarország MI-stratégiáját is bemutatták.
Magyarország kormánya továbbra is hisz a nemzet egységében és érdekelt az erdélyi gazdaságfejlesztésben, így Székelyudvarhellyel is dolgoznak közös projekteken.
Elkészültek a tanulmányok, amelyekből kiderül, hogy több tíz millió lejre lesz szükség a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola életveszélyessé vált épületének felújításához. Van azonban remény, hogy még idén meglesznek a szükséges források.
Jóváhagyta a rendőrség a székelyudvarhelyi városvezetés kérését, így megváltozik a forgalmi rend a város központi részén a Vár utcai híd felújításának idejére.
Közleményben reagált a Salrom a miniszterelnöki ellenőrző testület vizsgálatára, amely a parajdi sóbánya elárasztásáért a vállalatot tette felelőssé. A társaság szerint a jelentés téves következtetésekéseket von le.
Központi közlés szerint már ma sem kellene közlekednie a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti vonatjáratnak, de a székelyudvarhelyi vonatállomáson kedden még azt mondták, ment a vonat. A holnap viszont már nagyon kérdéses.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Betonozzák az épülő járda alapját, ezért van félsávos forgalomkorlátozás a 13A jelzésű országút fenyédi szakaszán, ami miatt rendszerint feltorlódnak az autók. A polgármester közölte, néhány nap múlva befejezik a korlátozást igénylő munkafázist.
Megváltozhat a rég megszokott forgalmi rend Székelyudvarhely központjában: a városvezetés ideiglenesen kérné a változást, a Vár utcai híd felújításának idejére, a forgalom könnyítése érdekében.
szóljon hozzá!