Hamar megszökött az elhelyezőközpontból a kiskorú tolvaj

Elhelyezőközpontba került az autós lopásairól ismert kiskorú, aki két hete néhány óra leforgása alatt betört egy üzletbe és egy zálogházba, valamint pénzt lopott egy gépkocsiból. Alig tizenhárom éves, de bűncselekményeinek lajstroma felnőttekével ér fel, ennek ellenére a hatóságok nem vonhatják felelősségre.

Veres Réka

2016. április 26., 18:442016. április 26., 18:44

Egy hete került egy csíkszeredai központba a tizenhárom éves, székelyudvarhelyi fiú, de már meg is szökött onnan – mondta el érdeklődésünkre a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip. Két hete fél nap alatt három komoly bűncselekményt követett el: négyezer dollárt lopott el egy autóból, betört egy üzletbe, valamint egy zálogházba is. Lopás, rongálás és minősített lopás szándékának gyanújával indítottak vizsgálatot az ügyben, figyelembe véve a kiskorúakra vonatkozó jogszabályokat. A rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, már korábban javasolták, hogy a gyereket a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vegye gondozásba, ugyanis a 14 év alattiakat gyakorlatilag nem lehet felelősségre vonni bűncselekményeikért.

„Problémás kiskorú, próbáljuk megtalálni a megfelelő módszert az újranevelésére és a helyzet megoldására, ám ez nem könnyű” – nyilatkozta Gheorghe Filip. Az ügyről Elekes Zoltánt, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjét is kérdeztük, de nem kívánt nyilatkozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Lesz-e új díszelem Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratnál?

Öt évvel ezelőtt bontották el a fáklyát jelképező díszelemet Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratánál – akkor azt ígérték, új szimbólum kerül a helyére, de ez még nem történt meg. Kiderült, miért nem tudtak haladni ez ügyben.

Lesz-e új díszelem Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratnál?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Medvehelyzet Székelyudvarhelyen: akiket a Bagossy-koncertről hazafelé tartva leptek meg a nagyvadak

Ráijesztett egy anyamedve és három bocsa egy fiatal párra Székelyudvarhelyen, miután a Bagossy Brothers Company koncertjéről tartottak hazafelé. A Templom utcában a házak között bukkantak fel a nagyvadak, a fiatalok pedig egy közeli építményre menekültek.

Medvehelyzet Székelyudvarhelyen: akiket a Bagossy-koncertről hazafelé tartva leptek meg a nagyvadak
2026. június 30., kedd

Villámcsapás miatt égett le egy csűr Homoródszentpálon

Villámcsapás okozott tüzet kedden Homoródszentpálon, ahol teljesen leégett egy csűr. A tűzeset a térségre kiadott vörös riasztás idején történt.

Villámcsapás miatt égett le egy csűr Homoródszentpálon
2026. június 29., hétfő

Össze kell csiszolódniuk az átrendezett székelyudvarhelyi iskoláknak

Együtt kell működniük az iskolahálózati válság rendezésében érintett székelyudvarhelyi iskoláknak, és meg kell előzniük, hogy a kényszerhelyzet újabb gondokat szüljön. A rendezési terv ismertetésekor ezekre a szempontokra is kitértek.

Össze kell csiszolódniuk az átrendezett székelyudvarhelyi iskoláknak
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Megvan a megoldás az iskolahálózati krízisre Székelyudvarhelyen

Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.

Megvan a megoldás az iskolahálózati krízisre Székelyudvarhelyen
2026. június 26., péntek

„Székelyudvarhely jövőjét ugyanazok az értékek tarthatják meg, amelyek a múltját is építették” – átadták a Pro Urbe díjakat

Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.

„Székelyudvarhely jövőjét ugyanazok az értékek tarthatják meg, amelyek a múltját is építették” – átadták a Pro Urbe díjakat
2026. június 24., szerda

Bagossy-láz Udvarhelyen: akár 15 ezren is érkezhetnek, jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni

A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezi a Bagossy Brothers Company péntek esti koncertjét az Udvarhely Napokon, ezért kiterjedt forgalomkorlátozásokat és ideiglenes közlekedési intézkedéseket vezetnek be a biztonság érdekében.

Bagossy-láz Udvarhelyen: akár 15 ezren is érkezhetnek, jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Különleges daganatműtétet végeztek Székelyudvarhelyen

Komplex urológiai-onkológiai műtétet végeztek nemrég a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban laparoszkópos eljárással. A beavatkozás mérfőldkő nemcsak a helyi kórház, hanem az egész térség számára.

Különleges daganatműtétet végeztek Székelyudvarhelyen
2026. június 23., kedd

Villámáradásokkal járt a heves zápor Udvarhelyszéken

Heves zápor csapott le kedden Székelyudvarhelyre és az udvarhelyszéki településekre. A rövid ideig tartó, de rendkívül intenzív esőzés miatt több utcán megállt a víz, pincéket öntött el a csapadék, a falvakban pedig kisebb áradásokat okozott.

Villámáradásokkal járt a heves zápor Udvarhelyszéken
2026. június 23., kedd

Ne ijedjenek meg a szirénától – gyakorlat zajlik kedden Székelyudvarhelyen

Polgári védelmi gyakorlatot tartanak kedden délelőtt Székelyudvarhelyen, a Cserehát-negyedben. A gyakorlat részeként légi riadó jelzés is hallható lesz.

Ne ijedjenek meg a szirénától – gyakorlat zajlik kedden Székelyudvarhelyen
Hirdetés