
Fotó: Pál Árpád
A gyermekvédelmi igazgatóságon tett feljelentést a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból utcára tett lány édesapja, amiért a bentlakás igazgatója egy közleményben nyilvánosságra hozta kiskorú gyermeke személyes adatait.
2017. január 19., 08:212017. január 19., 08:21
2017. január 19., 16:332017. január 19., 16:33
Rengetegen zaklatták telefonon a bentlakásból múlt héten -15 fokos hidegben utcára tett 16 éves diáklányt, miután a diákotthon igazgatója egy közleményben nyilvánosságra hozta a kiskorú személyes adatait – tájékoztatta az Udvarhelyi Híradót Lőrincz Sándor, a sértett édesapja.
Mint mondta, éppen ezért kedden feljelentést tett az ügyben a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságon a bentlakást vezető lelkész ellen. Különösen felháborította az ügy, hiszen az igazgató egy fotót is közzétett lányáról úgy, hogy ő semmilyen adat nyilvánosságra hozásához nem járult hozzá gyerekével kapcsolatban. Valójában meg sem kérdezték erről. A diáklány egyébként kapott hideget és meleget is a telefonos zaklatóktól. Lőrincz szerint a hívók között szép számban voltak olyanok, akik támogatásukról biztosították gyermekét.
Ezzel együtt most már két feljelentés is történt az ügyben, hiszen korábban az édesapa az udvarhelyi ügyészségen is nyilatkozatot tett, amelyben kiskorú veszélyeztetésével vádolja az igazgatót. Lőrincz kijelentette, biztos az igazában, ezért ügyvédet sem fogadott, teljesen a hatóságokra bízza a nyomozást.
Szakemberekből álló bizottságot állít össze a gyermekvédelmi igazgatóság, amely ki fogja vizsgálni az estet – közölte a napilappal Elekes Zoltán, az intézmény vezetője. Mint mondta, a szakemberek minden érintettet megkérdeznek az ügyről, és csak ezután döntenek arról, hogy történt-e törvénysértés. Ennek függvényében kérik majd a rendőrség segítségét, hiszen a gyermekvédelmi igazgatóság nem szabhat ki büntetést. Általánosságban beszélve kijelentette: egyértelmű, hogy a szülők beleegyezése nélkül nem szabad nyilvánosságra hozni egy kiskorú adatait.
Betegen ment a Virtuózokra
Az utcára tett diáklány valóban Csíkszeredában, a Virtuózok mesterképzőn volt azon a hétvégén, amikor a diákotthon kötelező programot szervezett, ám betegen vett részt a rendezvényen – magyarázta Lőrincz Sándor. „Elvittük a mesterkurzusra, de végig negyven fokos láza volt, ezt bizonyítani is tudom egy felvétellel, amelyen végig köhög. Az sem hazugság, hogy erről orvosi papírja volt” – fogalmazott. Kifejtette, szülőként vállalták a felelősséget, hogy a kislány betegen is vegyen részt a csíki rendezvényen, mivel lehetőséget láttak a tanuló szakmai fejlődésére. Azt azonban cáfolta, hogy a történtekről bármit is egyeztettek volna a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola igazgatónőjével.
Lőrincz Sándor továbbra is hangsúlyozta, nem a bentlakással van problémája, hiszen ott megfelelők a körülmények és sokat segítenek a vidékieknek, akik Udvarhelyre jönnek tanulni, hanem az igazgató visszaéléseit ítéli el. Hozzátette, hogy bár feleségével nem voltak jelen, amikor lányuk az utcára került, lett volna lehetőségük érte menni, ha nem talál szállást aznap éjszakára. Ezt azért nem tette meg, mert a művészeti iskola vezetője „jó szándékból” befogadta a tanulót.
A tény zavarja, hogy a fagyban tették utcára gyerekét. Egyébként a diáklány már másnap új bentlakásba költözött.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
szóljon hozzá!