
Fotó: Veres Nándor
Victor Ponta miniszterelnök és az RMDSZ egyaránt az Orbán-kormányt tartja felelősnek a székelyzászló-ügyben kialakult, diplomáciai pengeváltáshoz vezető konfliktusért.
2013. február 12., 18:332013. február 12., 18:33
A szociáldemokrata kormányfő kedden Bukarestben újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, Románia és az erdélyi magyarság érdeke, hogy a közösség tagjai „ne váljanak olyan labdává, amellyel a Fidesz és a budapesti kormány játszadozik választási megfontolásból”. „Fontos, hogy a csökkenő népszerűségű magyar kormánypárt ne használja kampányeszköznek a romániai magyarokat” – tette hozzá Ponta, aki szerint az RMDSZ vezetői „kiegyensúlyozott és mérsékelt” magatartást tanúsítottak a zászlóügyben.
Ezzel egy időben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy vélekedett, a magyar és a román kormány képviselői egyforma mértékben felelősek a vita elharapózásáért. A szövetség vezetője a România Liberă bukaresti napilapnak adott interjúban cinikusnak nevezte a Fidesz vezetőit, akik szerinte a 2014-es országgyűlési választásokra tekintettel, a magyar állampolgársággal is rendelkező romániai magyarok szavazatainak reményében próbálnak hasznot húzni a zászlóháborúból. Kelemen Hunor hozzátette: Victor Ponta „sokat fejlődött” az elmúlt években, és az elmúlt időszakban nagy fokú „nyitottságot, fogadókészséget, korrektséget” mutatott az RMDSZ iránt.
Ugyanebben a témában intézett éles kirohanást a bukaresti parlamentben Tőkés László ellen Puiu Haşotti, a kormányzó liberális párt szenátora. A honatya kedden azzal vádolta az EP-képviselőt, hogy „minden lehetőséget kihasznál Románia hitelének rontására”, továbbá megengedhetetlennek nevezte, hogy Tőkés folyamatosan szorgalmazza az etnikai alapú területi autonómiát Székelyföld számára. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a múlt héten felrótta a Ponta-kormánynak, hogy a székely zászlók üldözésével a „marosvásárhelyi fekete márciust megelőző magyarellenes rasszista kampányt másolja”.
Ezzel egy időben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes arra biztatta kedden az anyaországi önkormányzatokat és az egyes intézményeket, hogy tűzzék ki épületeikre a székely zászlót szolidaritásuk jelképeként. Semjén Zsolt a Budapest VII. kerületében rendezett ezredik állampolgársági eskütételen azt mondta: ez kifejezi a Székelyföld melletti szolidaritást és az egységes magyarság hitvallását. Megjegyezte: hivatali szobájában a kezdetektől fogva ott van a székely zászló is a magyar nemzeti lobogó mellett. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese rámutatott: a Kárpát-medence, a diaszpóra és az anyaország magyarsága együtt jelenti az egyetemes magyar nemzetet. Hozzátette: ennek a történelmi ténynek a következtében a magyar Országgyűlés múlhatatlan feladata és kötelessége volt, hogy a nemzetet közjogi értelemben is egyesítse, folytatva Szent István országépítő nagy művét. Semjén Zsolt jelezte azt is, hogy az állampolgársági kérelmek száma a négyszázezer felé közelít, és a ciklus végére elérik a félmillió új magyar állampolgárt.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!