
Fotó: Veres Nándor
A fővárosi Budafok-Tétény önkormányzatának vezetői 33 magyarországi önkormányzatnak adták át a Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott székely zászlót csütörtökön.
2013. február 14., 17:142013. február 14., 17:14
A Budapest XXII. kerületének polgármesteri hivatal dísztermében tartott eseményen arra emlékeztetett, hogy február 5-én hirdették meg akciójukat, arra kérték a magyar önkormányzatokat, hogy vállaljanak szolidaritást a Székelyföldön élőkkel, és tűzzék ki a székely zászlót. A Tisztességes Választásért Alapítvány erre a célra ötven székely zászlót ajánlott fel. A csütörtöki eseményre 33, a felhíváshoz csatlakozó település képviselői érkeztek, a többieknek pedig elküldték a lobogót.
A Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott zászlók elfogytak, de a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítványtól újabb ötven székely zászlót kapnak majd. Szabolcs Attila, Budapest XXII. kerületének vezetője hangsúlyozta, hogy az akciót nem Románia ellen szervezték, és azt is megjegyezte, hogy eddig körülbelül 75-80 önkormányzat jelezte a csatlakozási szándékát.
„Az általunk kifogásolt trianoni diktátumban is és az Európai Unió alapelvei között is szerepel az, hogy minden népcsoportnak, nemzetiségnek meg kell adni a jogot a saját vallásának, kultúrájának gyakorlásához – mondta a polgármester. – A határon túl élő honfitársaink joggal várhatják el, hogy szabadon élhessék meg és ápolhassák hagyományaikat és kultúrájukat.”
Németh Zoltán, a kerület fideszes országgyűlési képviselője, a felhívás egyik kezdeményezője szintén hangsúlyozta, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett emeltek szót. A politikus szavai szerint az összetartozást sokféleképpen lehet kifejezni. Például törvényekkel, paragrafusokkal, ahogy a kormány is tette, amikor felajánlotta a kedvezményes honosítás lehetőségét – mondta.
A nemzeti összetartozás viszont nem csak törvényekről és paragrafusokról szól. „Amikor a székelyföldi magyarokat sérelem éri (…) ki kell állnunk és nemcsak szavakkal, hanem cselekedetekkel is ki kell nyilvánítani ezt az összetartozást és ezt a szolidaritást” – közölte. Magyarországon is mindig meg kell adni a kisebbségeknek az őket megillető jogokat, és „a határon túli magyar nemzettársaink” számára is ki kell követelni ezeket – tette hozzá.
Eddig egyebek között a főváros III., IV., VII., XIV., XVII., XVIII., XXI. és XXII. kerülete, valamint Gyöngyöspata, Diósd, Eger, Siófok, Barcs, Rakamaz, Tata, Somogyvár, Szombathely, Tököl, Vác és Cegléd tűzte ki a zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!