
Martonyi János külügyminiszter bízik abban, hogy bukaresti látogatása során román politikus társait és a közvéleményt is sikerült meggyőznie, miszerint a székely zászló használata nem jelent veszélyt, Magyarország pedig nem ellensége Romániának.
2013. március 06., 18:402013. március 06., 18:40
2013. március 06., 20:492013. március 06., 20:49
A magyar diplomácia vezetője abban bízik, hogy enyhülni fog a román-magyar kapcsolatokban a közelmúltban kialakult feszültség. Martonyi János erről Bukarestből hazatérve beszélt a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában kedden este. A miniszter úgy véli, az a következő napokban dől el, hogy mennyire sikerült csillapítania a kedélyeket. Szerencsésnek tartotta, hogy bukaresti látogatása megelőzte Victor Ponta budapesti látogatását (a román kormányfő az MSZP meghívására érkezik a magyar fővárosba március 9-én), illetve a másnapra meghirdetett marosvásárhelyi autonómiatüntetést. A külügyminiszter szerint a székelyzászlóügy kapcsán Romániában is nagyon sokan értik, érzik, hogy a közösségi zászlók használata azért mégsem olyan dolog, amit ennyire erőteljesen érdemes kifogásolni. Példaként említette, hogy a csíkszeredai románok kijelentették: nekik semmi kifogásuk a székely zászló használatával szemben. Hasonlóan nyilatkozott Crin Antonescu, a román szenátus elnöke is, aki – Martonyi szerint félig humorosan – azt mondta neki: már csak azért sem lehet kifogása ellene, mert a zászló megegyezik saját pártjának zászlajával. A budapesti tárca ugyanakkor továbbra is vizsgálja, hogy van-e olyan romániai jogszabály, amely tiltja az egy adott közösséghez tartozást jelképező lobogók kitűzését a középületekre, de egyelőre nem találtak ilyet.
„A jogi helyzeten vitatkozunk, bár szerintem ez egy politikai és morális kérdés” – fogalmazott a politikus, aki hozzátette: ha lenne ilyen jogszabály, akkor az nem lenne helyes jogszabály, akkor azt meg kellene változtatni, mert a közösségi zászlók használata mindenhol a világ legtermészetesebb dolga. Martonyi János – mint mondta – bukaresti látogatásával az egész román közvéleményt szerette volna megszólítani. „Bár fontos, hogy mit mondok a román miniszterelnöknek vagy a külügyminiszternek, de igazából a román közvéleménynek kell megmagyarázni, miről is van is szó, miért nem veszélyes ez, miért engedjük például mi a román nemzeti zászló kitűzését bizonyos középületekre” – jelentette ki Martonyi.
A későn érkező mentőket okolják egy fiatal magyar férfi haláláért Ausztriában. Az eset a ritkábban lakott területek sürgősségi egészségügyi ellátásának hiányosságaira terelte a figyelmet a Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki jelentése szerint.
Később tartja meg tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnökkel, a jövő hétre kilátásba helyezett időpontot törölték. Az amerikai elnök ezt szerdán közölte, miután tárgyalt Mark Ruttéval, a NATO főtitkárával.
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
„Nincs terve” Donald Trump amerikai elnöknek arra, hogy a közeljövőben találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – adta hírül kedd este a BBC a Fehér Ház egyik tisztviselőjére hivatkozva.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
Egy hirtelen és heves tornádó söpört végig hétfőn több, Párizstól északra fekvő településen, és felborított három darut, amelyek egy fiatal munkás halálát okozták, négy embert pedig súlyosan megsebesítettek a hatóságok szerint.
Oroszország eddig nem kérte Romániától, hogy Vlagyimir Putyin budapesti csúcstalálkozóra utazásakor nyissa meg légterét az orosz elnök számára – jelentette ki hétfőn Brüsszelben a külügyminiszter.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
A háború adja át a helyét a békének! – hangoztatta XIV. Leó pápa vasárnap a Szent Péter téren, ahol hét új szentet avatott, közöttük Venezuela, illetve Pápua Új-Guinea első szentjét.
Beperelte az Európai Bizottságot a román állami gázipari vállalat, a Romgaz – írta az economedia.ro a cég közleménye alapján.
szóljon hozzá!