
Fotó: Iochom Zsolt
Eltérően vélekednek a székelyföldi politikusok a parlament által elfogadott zászlótörvényről. Az SZNT fenntartja tavaly megfogalmazott aggályait, s az RMDSZ-es politikusok között is akad, aki úgy véli, a székely zászló ügyére nem hoz megoldást a jogszabály.
2015. május 14., 19:442015. május 14., 19:44
Elképzelhető, hogy a román kormány ezután is megpróbál akadályokat gördíteni a székely zászló elfogadása elé – jelentette ki Márton Árpád arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a szerdán elfogadott zászlótörvény értelmében a települések lobogójáról a kormány mondja ki a végső szót.
„Ilyen a törvény. Csak ebben a formában voltak hajlandók elfogadni” – szögezte le az RMDSZ-es képviselő, emlékeztetve, az önkormányzatoknak közvitára kell bocsátaniuk a település lobogójának tervezetét, majd annak elfogadása után a közigazgatási minisztériumhoz továbbítják, rá kell bólintania az akadémia heraldikai bizottságának is, majd kormányhatározat elfogadása után válik a zászló hivatalossá.
Márton Árpád szerint az nem jelenthet akadályt, hogy a törvény értelmében két önkormányzatnak nem lehet ugyanaz a zászlója, hiszen ha felteszik rá a település címerét, az már megkülönbözteti a lobogókat, de az is lehet, hogy a törvény értelmében románul és magyarul felírják a település nevét, ami szintén megkülönböztető jel.
A székelyföldi politikus mégis optimista a zászlók jóváhagyásának tekintetében. Elmondta, az elmúlt hetekben is több település címerének elfogadásáról jelent meg kormányhatározat, nem akadályozták a folyamatot. „Sok településnek van címere, bár az országos arányhoz viszonyítva a Székelyföldön kevés önkormányzat kérte a saját címer jóváhagyását” – tette hozzá a politikus.
Felemás megoldás
Ez a törvény megnyugtató módon rendezi a helyi és a megyei zászlók kérdését – vallja Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke portálunk megkeresésére kifejtette, eddig nem volt egyértelmű szabályozás, és ezért történhetett meg, hogy az ország több megyéjének volt zászlója, de Kovászna és Hargita megyének nem lehetett, s több romániai város fogadott el saját lobogót, de a székelyföldi városok, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna ezt nem tehették meg.
„A Székelyföldön a helyi zászlók elfogadásáról meghozott helyi határozatokat megtámadta a prefektúra, és a bíróság minden esetben a javukra döntött. Ebből a szempontból jól jött ez a törvény” – érvelt a megyei közgyűlés elnöke. Kérdésünkre, hogy a székely zászló használatát megoldja-e a jogszabály, azonban mindössze annyit felelt: „Nem.”
Biztató a közöny?
Borboly Csaba eközben úgy látja, hogy mostanra Bukarestben belátták, hiba volt a székely zászló „mentén verni a habokat”, mert a helyi szimbólumhasználat az Európai Unióban általánosan bevett gyakorlat, az EU alappillérének, a helyi autonómiának fontos eleme. A Hargita megyei közgyűlés elnöke szerint akik a székely zászlót támadták, nemcsak a magyar közösség, hanem az országban minden település és megye jogait csorbították.
A székelyföldi politikus ezért azt mondja, a jogszabály majdnem egyhangú elfogadása – 275 igen, 4 tartózkodás, 2 nem – bizakodásra ad okot, hogy más területen is lesznek előrelépések, „hiszen a magyar közösség nem többletjogokat akar, csak az önazonosság megtartásához szükséges intézkedéseket”.
Felhívta a figyelmet, hogy a zászlótörvény elfogadása nem váltotta ki a román tömegek tiltakozását, ez a közöny arra sarkallhatja a román politikusokat, hogy más, hasonlóan nyitott témákban is gyorsan meghozzák a döntéseket, hogy aztán az égető problémákra – munkahelyteremtés, elvándorlás, megélhetési gondok – összpontosíthassanak. Borboly Csaba egyúttal megköszönte Lucian Mindruţa újságírónak és a román értelmiségieknek, hogy kiálltak a magyarok mellett ebben a kérdésben.
Izsák kudarcról beszél
Továbbra is fenntartja viszont tavalyi álláspontját Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki szerint a zászlótörvény elfogadhatatlan. Megkeresésünkre elmondta, már tavaly áprilisban, majd júniusban is kiadtak közleményt, arra figyelmeztetve, hogy a zászlótörvény egyetlen célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.
„A törvény lényege, hogy megtiltja, hogy egy önkormányzat homlokzatára az állam és az Unió zászlaja és a központilag jóváhagyott helyi zászlón kívül mást ki lehessen tűzni. Az elmúlt évek során a prefektusok támadásai a székely zászló ellen azért voltak eredménytelenek, mert nem volt tiltó törvény, amely ezeket a támadásokat eredményessé tették volna. A román hatóságok ezen akarnak változtatni” – állt a tavalyi felhívásban.
Izsák Balázs portálunknak megismételte felhívását, hogy „a székely falvak és városok közösségei ne engedjék községi vagy megyei zászlóvá átminősíteni a székely zászlót, ne fogadják el a megaláztatást, hogy a közösségi szimbólumokat Bukarest hagyja jóvá, a helyi zászlók elfogadásával várjanak addig, amíg azok használatát az autonóm székely hatóságok szabályozzák”. Izsák szerint „átverés, hogy az RMDSZ diadallal adja elő a törvény elfogadását”, arra hivatkozva, hogy majd „ilyen-olyan módon” mégis elfogadható lesz a székely zászló.
Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
Magyarország energiaellátásának alapját az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik most is és a jövőben is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Vlagyimir Putyin orosz államfővel megkezdett tárgyalások nyilvános szakaszában.
Csütörtök délutánig legkevesebb 55 ember vesztette életét és 280 lakót továbbra sem sikerült elérni egy szerdán keletkezett, nagy kiterjedésű tűz után az észak-hongkongi Taj Po negyed lakótömbjeiben – írja az MTI a helyi hatóságok közlésére hivatkozva.
A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte két román állampolgárságú férfi letartóztatását, akik – eddig ismeretlen – társukkal egy 77 éves tiszafüredi nőtől csaltak ki hárommillió millió forintot azzal, hogy az Interpoltól telefonálnak.
Két román férfi a kölni repülőtér kifutópályájára szaladt szombat este, hogy elérje a Bukarestbe tartó Wizz Air-járatot, amelynek a beszállásáról lekéstek. A repülőgép már elhagyta a beszállókaput, és bekapcsolt hajtóművekkel tartott a kifutó felé.
Hálátlanságot vetett az ukrán vezetés szemére Donald Trump amerikai elnök vasárnap, miközben Európát amiatt hibáztatta, hogy továbbra is kőolajat vásárol Oroszországtól.
81 éves korában elhunyt Udo Kier német színész, aki több mint 200 szerepben tűnt fel élete során. Halálhírét partnere, Delbert McBride erősítette meg, a színész egy kaliforniai kórházban hunyt el.
Különleges vízumot hoz létre a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra utazó szurkolók számára az Egyesült Államok – jelentette be Donald Trump amerikai elnök hétfőn.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
szóljon hozzá!